Márton gyerekként nevelkedett bele édesapja hobbijába és hivatásába, a méhészkedésbe, de csak 5 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy következő generációként maga is a méhészet útjára lép. Saját történetétől a globális méhpusztulás okáig több érdekességről is beszélgettünk.
Hogyan került kapcsolatba a méhészettel és mikor váltott biotermelésre?
Családi hagyományként kezdődött. Édesapám kezdte tinédzserkorában egy icipici pároztató kaptárral, amelyben csak pár száz méhet szoktak tartani azzal a céllal, hogy a méhanyát addig ellássák ezek a méhek, amíg meg nem termékenyül, és aztán vissza tudjon menni a nagyobb méhcsaládokhoz. Édesapámnak akkoriban csak akkora helye volt és ennyit engedtek a szülei, de ilyen kicsiben is megfigyelte, hogy hogyan zajlik a méhek élete. Végül egy barátjával közösen vettek 30 méhcsaládot, és huszonéves koruk elején elkezdtek méhészkedni, akkor még a civil foglalkozásuk mellett. Amikor apám munkahelyét felszámolták, akkor jött az ötlet, hogy itt van a méhészete, legyen ebből főállás. Ismerősei javaslatára kezdtek átállni a bio termelésre, de ekkorra már a 2000-es évek elején, közepén jártunk. Amikor engem gyerekként tanítgatott, akkor többek között arra is nevelt, hogy vigyázzak a méhekre, pl. a kis méhecskét rakjam arrébb a visszahelyezendő keret útjából. Ez a hozzáállás egészen közel állt a biotermelés szemléletéhez, hogy ne csak nekünk, termelőknek legyen jó, hanem figyeljünk az állatokra is. Ne csak eszközként használjuk őket, hanem nekik is jusson élettér és jó körülmények között tartsuk őket.
Mikor lett Ön is méhész?
Én sokáig csak segítettem apámnak, és mindössze 5 évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban érdeklődni a méhészkedés iránt. Ebben benne van az is, hogy édesapám már inkább kifelé áll ebből, így kialakult, hogy a munka nagy részét én végzem, mint következő generáció. A kb. 50 éves szakmai tapasztalatával segít engem, de ez is olyan szakma, hogy még ő is rengeteg újat tanul a mai napig is, hát még akkor nekem mennyit kell fejlődnöm. Hibázok, tanulok belőle, ez természetes. Jó érzés, hogy ha elbizonytalanodom, akkor van, akihez fordulhatok. Előfordulnak generációs különbségek köztünk, ami minden területen így van. Én már kicsit máshogy gondolkodom, igyekszem újítani, ő pedig azt mondja, hogy jó volt az úgy régen. De ha lehet jobban vagy könnyebben, kényelmesebben is csinálni, akkor miért ne csinálnánk úgy!?
Miben más a bio méhészet és a bio méz, mint a konvencionális?
Ennek kettő összetevője van. Az egyik, hogy ugye a méheknek is vannak betegségei, parazitái, ezek ellen a konvencionális méhészkedésben szintetikus vegyszerek is használhatók. A leggyakoribb az atka, a méheken élősködő kis élőlények ellenszere, ami egy nitrogéntartalmú vegyület. Gyakorlatilag méreg, ami a méheket még éppen nem öli meg, de a kártevőket igen. Ilyesmiket és ehhez hasonlókat a bio méhészkedésben nem szabad használni, hanem leginkább a természetben is előforduló anyagok, pl. illóolajok, szerves savak ajánlottak. A másik a gyűjtésre szolgáló terület…
Hogyan lehet biztosítani, hogy csak bio területről gyűjtsenek a méhek?
Igen, ez gyakori kérdés. Természetesen nem tudom megbeszélni a méhekkel, hogy erre a virágra szabad, arra viszont nem szabad repülni. Azt viszont tudom, hogy a méhek gazdaságosan legfeljebb a kaptár 5 km-es körzetében, de inkább 3-3,5 km-es körzetében tudnak gyűjteni. Ennek figyelembevételével helyezem el a kaptárakat, alaposan szétnézve a területen, és akkor onnan fognak gyűjteni, nem akarnak messzebb elmenni. Ha mégis távolabb mennek, akkor amit gyűjtenek, azt arra használják fel, hogy visszajussanak a kaptárba. A legjobb, ha nincs a közelben szántóföldi termesztés, meg műutak sem. Megkeressük a természetvédelmi, tájvédelmi körzeteket, a Natura 2000-es területeket, ahol semmilyen vegyszerezés nem történik. A Natura 2000 őshonos növénytársulások védelmére irányuló program, idegen fajoktól és vegyszerezéstől is védett területeken zajlik, pl. Nagykőrös környékén is van ilyen. Ezeket a területeket is előnyben részesítjük.
A méhészetünk állandó telephelye Petőfiszálláson van, én Kecskeméten élek, ez kb. 30 km távolság, gyakorlatilag az ország közepén. Innen vándorolunk Nógrád megyébe, a Dunántúlra, onnan 2-3 féle vegyes mézet is szoktunk gyűjteni, valamint fajtamézeket, például hársmézet…
Meséljen egy kicsit a vándorlásról, mert az ökopiaci vásárlók nem biztos, hogy tudják, ez mit is jelent!
Ez az a folyamat, amikor annak érdekében, hogy másfajta, illetve több mézem legyen, mint amit egy állandó telephelyen vagy álló méhészetből ki lehet pergetni, más területekre is elmegyünk. Ez segít, hogy legyen változatosság a termékekben. A gondosan lezárt kaptárakat éjszaka, amikor a méhek nem repülnek, teherautóval szállítjuk a következő helyre. Lepakoljuk, kinyitjuk és otthagyjuk pár napig vagy akár másfél-két hétig, hadd gyűjtsenek a méhek. Utána elutazunk oda sátorral, emberekkel, eszközökkel, és kipergetjük a begyűjtött mézet. Ez folyamatosan megy, már megvannak a jól bejáratott helyek és növények. Ezt az „útitervet” le is kell adni előre az ellenőrző szervezetnek , így ők is tudják, hogy merre járunk.
Milyen mézei vannak, van-e valamilyen különlegessége, amit a vásárolóknak kínál?
A jól ismert akácméz, amely talán a legnépszerűbb Magyarországon, világos színű, jellegzetes illatú és aromájú. Vannak ezen kívül fajtamézek is: gesztenyeméz és hársméz. Ezek karakteres ízűek. És vannak a vegyes virágmézek, amelyeket mi el szoktunk nevezgetni édesapámmal. Ha valami különlegesebb ízhatást fedezünk fel bennük, akkor adunk neki egy fantázianevet, hogy ne csak vegyes virágmézként kerüljön a vásárlók elé.
Tud mondani erre példát?
Most pl. van egy olyan mézünk, aminek az utóíze minket csonthéjasokra emlékeztet. Egy kicsit más, mint a többi virágméz, tehát ezt külön címkével látjuk el, a „Bio vegyes virágméz – dió ízre emlékeztető” nevet adtuk neki. Így több fajtából lehet válogatni a vásárlóknak.
Sokan aggódnak a méhek miatt, hiszen maguknak termelik a mézet, és a méhészek kicserélik azt cukorra. A bioméhészetben ez hogy történik?
Ez alapvetően jó feltevés, tényleg így van, hiszen ha elvesszük a méhektől az élelmet, akkor valamit adni kell nekik helyette, hogy túléljék a telet. Hiszen ők ezért gyűjtögetnek, nem azért, hogy nekünk finom mézeink legyenek. Azt szoktuk csinálni, hogy tartalékot képezünk, és abból adunk vissza a méheknek. A bioméhészeknél is megengedett ősszel, miután már vége a méztermelésnek, ez az úgynevezett etetés, de igazolni kell, hogy a feletetett cukor biogazdaságból származik. Másrészt ha ősszel történt etetés, akkor az idény elején, tavasszal szükséges egy ún. tisztító pergetést végezni, mert bár a méhek felélik a kaptárban lévő etetett élelmet, csak így biztosítható, hogy ennek maradékai kikerüljenek a lépekből, mielőtt az eladásra szánt mézet pergetjük ki. Az idény során különböző módszerekkel elérjük, hogy jóval több mézet raktároznak el a méhek, mint amennyit télen felhasználnak. Amire nekik szükségük van, azt igyekszünk meghagyni, és csak a felesleget elvenni. Sok szakirodalom van erre, nagyjából már tudjuk, mennyi elég biztosan a méheknek.
Az Okosan az Ökopiacon rendezvényünkön kiállítóként szerepelt a BogBag textil ételcsomagoló márka megálmodója is. Jól tudjuk, hogy a szendvicscsomagolókat bevonó méhviaszt is Önöktől szerzik be?
Igen, igen. De a mézen és a méhviaszon kívül van propoliszunk is. Ez természetes, antibakteriális hatású immunerősítő anyag, amit a méhek összegyűjtenek és behordanak a kaptárba. Ragadós, szúrós anyag, a réseket tömítik be vele, amikről úgy gondolják, hogy nekik túl nagy. Télen nagyon fontos, hogy minél kisebb teret kelljen „befűteniük”, ezért úgy érzik magukat jól, ha szűk járataik vannak. Ha hézagot látnak, rögtön betapasztják propolisszal, ami a méhésznek nem túl jó, mert mindig kapargatni kell. De aztán, ahogy összegyűlik egy mennyiség, viszem ki a piacra.
A globális méhpusztulás, amitől hangos a sajtó, Önt is érintette?
Engem szerencsére nem érintett, már csak azért sem, mert kerülöm a szántóföldi növényeket. Sokaknál napraforgó virágzás után jelentkezett a probléma. A mezőgazdasági termelők egy része elkezdte használni a kártevők elleni védekezésben a neonikotinoidok nevű vegyületcsoportra épülő készítményeket. Úgy tűnik, hogy ezek a vegyületek nem csak a növények kártevőit, hanem a méheket is végzetesen legyengítik, ha kapcsolatba kerülnek vele.
Ilyenkor úgynevezett mászkáló méhek jelenség alakul ki. Normál esetben, ha kiveszünk egy keretet és megnézzük a méhek mozgását a lépeken, mindenki teszi a dolgát, rendezettnek tűnik. Egy-egy ilyen lekezelt területről való gyűjtés után viszont tétován keringő, rendezetlenül járkáló méheket lehet észrevenni, ezért nevezték el mászkáló méheknek ezt a jelenséget. Úgy tűnik, a jövőben a neonikotinoidoknak szigorúbban fogják szabályozni a használatát. Hátha ez segít. Szakmai körökben úgy látjuk, ez a nagymértékű méhpusztulás okozója. Elhullások persze más okból is lehetnek, betegségek is szedik az áldozataikat.
Köszönjük a beszélgetést!
