A 2017-es Év Biogazdája díjat Czeller Gábor nyerte. Feleségével, Czellerné Daróczi Évával árulnak a Biokultúra Ökopiacon, standjukon Demeter logós zászló adja a vásárlók tudtára, hogy családi gazdaságukban biodinamikus módon gazdálkodnak.
Hogy mit is jelent ez pontosan és miért érdemes Demeter terméket vásárolni,, arról Éva mesélt nekünk.
Mit jelent biodinamikusan gazdálkodni?
Ez a gazdálkodási mód 1924-ben Rudolf Steiner antropozófus filozófus-tudós elképzelései alapján kelt életre.
Egyik alapelve, hogy biodinamikus gazda önfenntartásra törekszik, tehát arra, hogy minimálisra csökkentse a külső szerek és hatások bevitelét. A biodinamikusok mindent, amennyire csak lehet, a gazdaságban élő anyagok körforgásával oldanak meg. Pl. ha tudjuk, nem vásároljuk a vetőmagot, hanem saját növényeinkből nyerjük ki, saját takarmánnyal tápláljuk az állatokat is, akiknek a végtermékét aztán felhasználjuk a talaj trágyázására.
Miben több ez, mint az „alap” bio?
A biodinamikus gazdálkodó egyfajta gyógyító tevékenységet végez. Az alapelv szerint, ha egészséges a föld, akkor egészséges rajta a növény és az állat, és ezáltal az ember is egészséges lesz.
Hogyan művelik a talajt?
Ugyanúgy, ahogy minden más biogazda, mi is gépekkel műveljük. Ideális az lenne, ha lóval lehetne szántani, de a terület mérete nem engedi meg. Közel 100 hektáros területen gazdálkodunk Tamásiban.
A növényeknek és a talajnak káros szerek helyett olyan preparátumokat adunk, amelyek kicsit a homeopátiához hasonló elven működnek. Nagy hígításban kerülnek ki a komposztra, a talajra. Az arányok érzékeltetésére elmondom, hogy egy kisebb teniszlabda méretű preparátum feloldva kb. 1 hektárra elég, a kvarc lisztből (501-es preparátum az ismert neve) pedig 4 g jut ugyanekkora területre.
Továbbá a gazdálkodás során figyeljük a bolygók kozmikus hatásait, igyekszünk követni a Vetési naptárat is. A Steiner-i előírásokban az is szerepel, hogy a preparátumok közül melyiket kell a kora reggeli, hajnali, és melyiket a délutáni órákban kiszórni. Pl. ha 9 óra után juttatom a növényre a kvarc preparátumot, perzselő hatása lesz a növényekre. Ugyanígy megvan, hogy melyik preparátumot melyik évszakban kell használni.
A biodinamikus gazdálkodás feltétele, hogy legyen kérődző állat is gazdaságban. A preparátumokat is, amikor elkészítik, a szarvasmarha szarvába teszik bele és ott érlelik. Az lenne az ideális, hogy a gazdaságban levágott szarvasmarháknak a szarvába kerüljön a preparátum.
Ezek szerint állatokat is tartanak?
Igen, húsmarhákat. Jelenleg 12 legeltetett Angus tehenünk és 12 borjúnk van.
A biodinamikus gazdaságból származó alapanyagok és termékek úgynevezett Demeter minősítést kapnak. Mit jelent ez?
Annak idején a bio olyan lelkes gazdáktól indult ki és aztán terjedt el világszerte, akik nem használtak egységes feltételrendszert, csak elhitték egymásról , hogy a bio elvei szerint gazdálkodnak. Amikor már nagyobb, kereskedelmi mennyiséget állítottak elő, akkor kellett egy egységes minősítési rendszer. Így születtek meg a különböző ellenőrzőszervezetek, majd az Európai Unió, USA stb. előírásai, rendeletei. Ugyanígy a biodinamikus gazdálkodásnak is lett egy minősítése: a Demeter. Ez sok tekintetben többlet követelményeket támaszt az „alap” biohoz képest.
Miért jó a vásárlónak, ha Demeter minősített termékeket vesz?
Ha valaki igazi ínyenc, akkor érzi, hogy a biodinamikus étel íze intenzívebb. Az is megfigyelhető, hogy tovább friss marad a zöldség, mert a szedésnek is megvan az ideje a Steineri előírásnak megfelelően. Persze ezt nekünk a piacnaphoz is kell igazítanunk, de figyelembe vesszük, hogy a növények víztartalma is változó, a 9-10 óra után szedett növények gyorsabban fonnyadni kezdenek, míg a hajnalban vagy a délutáni órákban leszedettek hosszabban frissek maradnak.
Mit árulnak a téli időszakban az Ökopiacon?
Gyökérzöldségeket, teljes kiőrlésű búzalisztet, finomlisztet, réteslisztet, kenyérlisztet. Lekvárok közül kajszibarackot, epret és szilvát. Szilvából aszalványt is árulunk. Tehát eltárolható dolgokat.
Köszönjük a beszélgetést, és gratulálunk a díjhoz!