A józan paraszt konyhakertet tervez

A héten még annak is feltűnhetett, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz, aki a számítógép előtt ül és ki se néz az ablakon: elsöprő erejű cunamiként terjednek a kerti praktikák a megosztóportálokon. Ne ültess babot karalábé mellé! Karalábé mellé ültess kakukkfüvet! A kakukkfüvet tedd a bab mellé! Teliholdkor a kakukkfüvet öntözd a karalábé levével! (Vagy fordítva.) A legtöbb ilyen tipp az “ártani biztos nem használ” kategóriába tartozik, egy kisebb részének – például egyes vetésforgó-leírásoknak – még értelme is van, bár többnyire nem a családi ház kiskertjében, hanem egy nagyobb biogazdaságban vagy önellátó birtokon.

Azonban mégsem tarthatjuk teljesen ártalmatlannak ezeket az információkat. Elbizonytalanítják az érdeklődőket, és azt a benyomást keltik, hogy a kert valami nagyon bonyolult, nehezen menedzselhető dolog, amibe nem is érdemes belevágni növénytársítási táblázatok és ötéves ökotanfolyam elvégzése nélkül. A tapasztaltabb kertészek is, biztos ami biztos alapon, felesleges kiadásokba verhetik magukat, vagy ami még gyakoribb, felesleges munkát végeznek, ami elveszi az időt a kert élvezetétől.

Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy alapvető információk nem jutnak el a nagyközönséghez. Ez különösen a most kertészkedésbe kezdő fiatalokat érinti, akiknek az elmúlt évtizedekben, amikor visszaszorult a ház környéki veteményezés, nem volt alkalmuk megtanulni az alapokat a szüleiktől. Kertes városrészekben járva nem ritkán látok rossz helyre tett konyhakerteket és szerencsétlen beültetéseket, ahol első ránézésre nyilvánvaló, hogy nem fog megteremni a befektetett munka gyümölcse (zöldsége). Ilyenkor aztán a csalódott hobbikertész előbb-utóbb feladja a próbálkozást, és jön a gyepszőnyeg meg a fűnyíró. Ebben és a következő néhány bejegyzésben összegyűjtöttem azokat irányelveket, amelyek beváltak, szerintem józan paraszti ésszel végiggondolva is logikusak, és amelyeket megbízható kutatási eredmények alátámasztanak.

Fény

A zöldségek fényigényes növények, csak olyan helyen fognak szépen növekedni, ahol legalább 6-8 órán át közvetlenül éri őket a napfény. Szórt fényben lehet próbálkozni, de csodára ne számítsunk. Ha az árnyékot lombhullató fák adják, akkor tavasszal rövid tenyészidejű primőröket (medvehagyma, hónapos retek, zöldhagyma, saláta) esetleg még be tudunk takarítani, mielőtt záródik a lombkorona. Ilyen helyen is kifizetődőbb lehet erdőszéli eredetű bogyósokat telepíteni, például málnát vagy egrest. Mélyárnyékban szinte semmi nem terem. Ha elhanyagolt portán kezdünk kertészkedésbe, akkor jó indikátor a gaz: ha előző évben nem nőtt meg méteresre a fák alatt, akkor ott a kultúrnövényeknek sem elég a fény. Az alábbi kép egy határesetet mutat, ilyen helyen tanulmányozni kell a nap járását és kiszámolni, hogy naponta hány órán át éri fény az ágyásokat.

Elhelyezkedés, vízvételi lehetőség

Szintén banális megállapításnak tűnik, de talán nem felesleges hangsúlyozni: csak olyan helyre tervezzünk konyhakertet, ahol az öntözés kényelmesen megoldható, különben komoly nyűg lesz egész nyáron át a locsolás. Ez a kérdés nagyobb telekméret esetén merül fel leginkább, és akkor, ha öntözőrendszert akarunk kiépíteni. (Előbb-utóbb akarunk majd.) Akár vezetékes vízzel, akár összegyűjtött esővízzel, akár saját kútból öntözünk, többnyire olcsóbb megoldás a ház közelébe tenni az ágyásokat, mert kisebb távolságra kell a vizet szállítani.

A veteményes ház körüli elhelyezése mellett szól az is, hogy így jobban szem előtt van, minden nap szembesít bennünket az elmaradt kertápolási munkák következményeivel, állandó motivációs forrás a szép (vagy éppen a csúnya) kert látványa.

Másrészt viszont a ház mellett gyakran nincs elég hely – az autóbejáró, a kutyafuttató, vagy a meglévő díszkert miatt hátrébb szorulnak a zöldségek. Ráadásul a konyhakerti ágyások az év jó részében üresek, esztétikai szempontból ezért dönthetünk úgy is, hogy inkább a háztól távolabb helyezzük el őket. Ilyenkor érdemes az ágyások közt kialakítani egy kis pihenőhelyet – kevés vidámabb látvány van, mint a kora nyári konyhakert – így a motivációs probléma is megoldódik. Tehát a telek adottságaitól és pénztárcánktól függően kell az elhelyezkedés kérdésében kompromisszumot kötni, de sok bosszúságtól megkíméljük magunkat, ha már az elején mérlegeljük a számunkra fontos szempontokat.

Területkihasználás

Nagy érték a kert, gondoljunk csak bele, mennyit fizettünk a telek egy négyzetméteréért. Érdemes tehát időt és energiát fektetni a pontos felmérésbe és tervezésbe, hogy a legjobb helykihasználású veteményesünk legyen. Jó szolgálatot tesz egy másfél méteres fa mérőrúd, de végszükség esetén használhatjuk a konyhakert természetes mértékegységét, a lábat is – mármint a kertészét. Mérjük meg a kerticipőnk hosszát, aztán saroktól lábujjig szoros lépésekkel számoljuk le, hogy hány cipőnyi hosszú és széles egy adott terület. Így bármikor le tudunk mérni bármilyen távolságot a kertben külön mérőeszközök nélkül.

A magyar veteményes hagyományosan soros kialakítású, földművelő őseink nem tettek különbséget a szántóföldi kapás növények és a konyhakert művelése között. Ugyanúgy termelték az művelés lehetővé tette, hogy minden növényhez hozzáférjenek, és könnyű volt a vetésforgókat megtervezni. Azonban ahogy növekedett a népesség és egyre szűkösebb erőforrás lett a termőföld, előtérbe kerültek a soros művelés hátrányai:

• a közlekedőutak sokszor nagyobb területet foglalnak el, mint maguk a növények

• a talajjavítás, öntözés gazdaságtalan, mert az utakat is felássuk, trágyázzuk és öntözzük

• a gondos művelésnek köszönhetően kiválóak a feltételek a gyomok növekedéséhez, a természet szinte napok alatt képes betölteni az üres területeket

• a nem pontosan lehatárolt, és egyébként is évente máshová kerülő közlekedőutak miatt a talaj tömörödik, szerkezete romlik.

Már a nagy népességet eltartó ókori civilizációk is használták a jobb helykihasználású ágyásos termelést, csakúgy, mint a középkorban a várak, kolostorok falai között élők. Aztán újra divatba jött ez a művelési mód a XIX. század végén, amikor a nagyvárosokban már talpalattnyi hely is alig maradt, de még nem volt megoldott a friss termények szállítása nagyobb távolságra. (Nálunk a bolgárkertészek voltak ennek az úttörői.) Ahogy a családi házak kertje a telekmegosztások miatt egyre zsugorodik, érdemes elgondolkozni a soros művelés feladásán és új művelési módok kipróbálásán.

Az ideális ágyás 1 méter széles, fél méteres utakkal, így ha mindkét oldalról megközelíthető, akkor kényelmesen el tudjuk érni a terület közepét is. Kockás füzetpapíron a legkönnyebb tervezni, ahol egy négyzet egy 25×25 centiméteres egységet jelent. A lényeg, hogy az ágyások állandó helyen maradjanak, a tömörödés elkerülése érdekében sose lépjünk rájuk, és csak az ágyást ássuk, trágyázzuk és öntözzük. A pontosan kimért és leválasztott utakon a cél a gyom elnyomása a talaj tömörítésével, takarással, valamint az öntözővíz és a talajjavító tápanyagok megvonásával. Ha csak ennyit teszünk, máris jelentősen csökkentettük a kert munka- és költségigényét.

Nyugati országokban nagy divat a konyhakert térkövezése. Nekem az ilyen kert túlépítettnek tűnik, jobban tetszenek a természetközelibb megoldások, pl. a gyep és a kavics. De kétségtelen, hogy a térkő nagyon praktikus és tartós. Az ilyen kertben alig kell gyomlálni.

Talaj

A legjobb minőségű talaj egészen sötét, feketés színű, és az ásó által hagyott vágási felületen “zsírosan” csillog a benne lévő szerves anyagoktól. Sajnos ma már a jó adottságú kertekben is a sok évtizedes művelés hatására a talaj sok helyen leromlott. Mindenek előtt azt kell eldönteni, hogy érdemes-e a feljavításával bajlódni. Ez függ a talaj állapotától, és saját erőnktől, erőforrásainktól is.

A legnagyobb problémát a túl kötött és túl laza talajok okozzák. Ássunk egy kisebb lyukat a földbe úgy ásónyomnyi mélységig, és töltsük fel vízzel. Ha pár perc alatt elszivárog a mélybe, akkor a talaj túl laza (homokos), ebből nem fogják tudni felvenni a növények a vizet. Ha még órák múlva is áll a víz a lyuk alján, akkor túl kötött (agyagos), a növények csak nehezen tudnak áttörni rajta, és a gyökérzetük állandóan vízben áll, ami előbb-utóbb a pusztulásukat okozza. Vannak technikák a rossz adottságú talajok feljavítására, ezekről írok majd részletesebben, de ha nem akarjuk a következő 10 évet a talajjal vívott küzdelemmel tölteni, akkor ilyen helyeken célszerűbb magaságyásokat kialakítani.

A magaságyás előnyei

A magaságyás legnagyobb előnye, hogy mi szabályozzuk a föld minőségét. A feltöltéshez alapként használhatjuk a kerti földet – ha nem szennyezett! – amit agyagos talaj esetén egyharmadnyi homokkal, perlittel lazíthatunk. Mindenképpen szükséges nagy mennyiség? – sovány talaj esetén egyharmadnyi – komposzt beforgatása. A legjobb minőségű a változatos háztartási hulladékból készített komposzt, de ebből sosincs elég, főleg nem ágyások feltöltéséhez. Ha zsákos komposztot vásárolunk, akkor érdemes 4-5 fajtát venni és azokat összekeverni, mert egy-egy terméket általában egyfajta növényi hulladékból állítanak elő – például fűnyesedékből, amit a kertvárosokban az erre a célra árult zsákokban kiteszünk a ház elé elszállításra, a cél pedig a minél gazdagabb, sokféle tápanyagot tartalmazó összetétel.

Vita tárgya a tőzeg, tőzegmoha felhasználása. Jól használható a homokos talaj szerkezetének javítására, kiváló vízmegtartó. A tőzeglápok viszont nagy természeti értéket képviselnek (lásd a dunakeszi tőzegláp körüli tiltakozásokat), a tőzegmoha minden faja védett. Ezzel szemben a tőzeges ültetőközegek gyártói, forgalmazói azzal szoktak érvelni, hogy az Európában kitermelt anyag túlnyomó részét fűtésre használják (ebben az északi, balti államok járnak élen), a kertészeti felhasználás nem jelentős, az is jobbára a professzionális kertészetekhez köthető, ahol nem nagyon lehet enélkül dolgozni. Mindenki döntsön, ahogy a lelkiismerete diktálja, én személy szerint kerülöm a tőzeges termékek vásárlását. Ha nagyon homokos a kerti talaj, akkor egy kisebb mennyiséget egyszeri alkalommal talán megengedhetünk magunknak, később úgyis az állandó komposztos talajjavítás és az ágyásban maradó növényi gyökerek megoldják a problémát.

Magaságyás építése

Az ágyáskeret kialakításához használhatunk nagyobb méretű beton térkőkockákat, téglát, bádogot, vesszőfonatot, faanyagot. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az építményből bemosódhatnak a talajba káros anyagok. Ez különösen a kezelt faanyag esetében kritikus kérdés, bár az EU már betiltotta a bizonyítottan veszélyes tartósító eljárásokat. Biztonságos és tartós eredményt ad a hőkezelés, ezt HT (heat treated) jelölés mutatja a faanyagon. Szintén jó, bár drága választás a kezeletlen keményfa, aminek az élettartama a tapasztalatok szerint kb. 10 év. A kezeletlen fenyű pár év alatt elkorhad, cserébe ez a legolcsóbb. A különféle műanyagokat inkább csak vegyész végzettségűeknek ajánlanám, akik maguk is el tudják dönteni, hogy nem káros-e az egészségre. Ahol kisgyerek van a családban, mindenképpen óvatosan kell anyagot választani.

Az ágyás magasságának meghatározásakor tudnunk kell, hogy milyen növényeket akarunk termeszteni. A legtöbb zöldségféle megél akár 20 centiméternyi ültetőközegben, meglepően kevés földet igényelnek. Ha azonban krumplit, vagy hosszabb fajta sárgarépát szeretnénk, akkor célszerű dupla magasságú ágyást építeni a számukra. (A krumpli esetében némi földre helyezzük az ültetőgumókat, majd fokozatosan töltögetjük fel a keretet a földkeverékünkkel, ezzel szimulálva a bakhátépítés folyamatát.)

Az sem mindegy, mennyit kell kertészkedés közben “tornázni”. Még kevésbé sportos egyének is többnyire könnyedén lehajolnak lábszárközépig, éppen ezért tartják az emelt ágyást a legkényelmesebb művelési módnak. Ha azonban ez is nehézséget okoz, akkor nyugodtan emeljük az ágyást még magasabbra. A legegyszerűbb módszer, ha lehúzzuk a közlekedőútról a felső réteget és az ágyás kijelölt helyére tornyozzuk. Ideális a magaságyás az idősebbeknek, nehezen mozgóknak azért is, mert a napi kertgondozás kicsi és könnyű szerszámokkal végezhető.

A következő lépésben az összecsavarozott keretet béleljük ki geotextillel, ami megakadályozza, hogy alulról feltörjön a nem kívánatos élővilág, pl. a vakondok. Végül talicskában keverjük össze a földkeverék alapanyagait, ügyelve az arányokra, majd borítsuk a keretbe, és dolgozzuk el a felületét. Az ágyáskeret északi oldalára célszerű futtatórácsot építeni a paradicsom, borsó, bab, tökfélék számára. Madárjárta kertben, ha szükségét érezzük, gazdaboltban kapható hálóval lehet védeni a veteményt és a termést a szárnyasoktól.

Jó tudni, hogy a magaságyás hamarabb felmelegszik, mint a talaj – ennek vannak előnyei és hátrányai. Korábban lesz termésünk, de nyáron hamarabb kiszárad, gyakrabban kell öntözni. (Igaz, kisebb területet, mint a soros művelésű kertben.) Homokos talajok esetében tovább rontja a helyzetet az amúgy is laza talaj átforgatása és megemelése – ilyen esetben induláskor elkerülhetetlen a tőzegmoha és nagyobb mennyiségű komposzt bedolgozása a földkeverékbe.

Francia intenzív

A magaságyásnál kicsit munkásabb a “francia intenzív kertészetnek”-nek nevezett módszer. (A franciák Marais-módszer néven ismerik, hazai szakkönyvekben “holland” módszerként is találkoztam vele.) Ehhez nem szükséges anyagi befektetés, cserébe viszont keményen megdolgoztat. Legfontosabb eleme a “dupla ásás”, amit az alábbi kis animáció szemléltet: